2.fejezet

[Takashiro]

Láttam menyire megdöbbent mikor ezt a lehetőséget felajánlottam.Szemeiben valami üvegesen csillant.Először azt hittem mindjárt elbőgi magát, de nem így történt. A pillanatnyi kétségbeesést egy perc töredéke alatt felváltotta a remény szikrája.Mikor kimondta az igent, meglepődtem. Nem gondoltam volna hogy ennyire könnyen el foja magától dobni az eddigi életét és emlékeit.
-Biztos kész vagy feláldozni az eddigi életed?-kérdeztem mélyen szemébe nézve, s láttam hogy tétovázik.Nem is csodálom, hisz ha ezt a lehetőséget választja, az eddigi férfiként megélt emlékeit és a megismert emberekről való dolgokat is elfelejti majd.Elméletileg.De erről jobb ha egyenlőre nem tud.
  Nem akartam hogy elkapkodja a döntést, de be kell valljam hogy szívem egyik leghőbb vágya volt hogy Yuuki ismét nőként lehessen köztünk.
-Igen.-bólintott 5 perc néma csend után.
-De szeretnék kérni valamit ha megoldható.-felnevettem.annyira szerény.oly bájos. imádni való egy kölyök.
- Bármit kérhetsz Yuuki.-mosolyogtam rá, s ő viszonozta azt,de láttam a szemében hogy valami nyugtalanitja.
- Azt szeretném ha nem szólnál erről senkinek...főleg nem Luka-nak.Ha sikerül ez a dolog,szeretném ha meglepetés lenne a számára.
-Nyugalom Yuuki. Számithatsz a diszkréciómra, de vannak akik tudnak erről.Ők nem mások mint: Tachibana;Isuzu;Fuyotoki és Aya-chan.-elmosolyodott.de ebben a mosolyban volt valami megnyugtató. olyan volt  mintha egy angyal mosolyogna rám.
   Még mindig ugy festett mint egy lány.Hiába a férfi test, az arca semmit sem változott.Ugyanazok a gyengéd szemek.....önkéntelenül is eszembe juttatták a pillanatot mikor először találkoztunk.Mikor Luka is belekerült a képbe....Na igen.Luka.Még mindig őt helyezi mindenek elé.Még igy az emlékei nélkül is.
  2200 évvel ezelőtt mikor először találkoztunk akkor is pont ilyen törékeny volt.Egy nemesi család lányaként született, de mikor 17 éves korában az ereje tudatára ébredt, boszorkányságért üldözni kezdték. Ekkorra már a klánunk tudott a létezéséről,és figyelte őt, de mikor beütött a baj, szem elől vesztettük.Ez igen kockázatos volt, mert ekkor már Reiga, és a Durasok is tudtak róla.Luka-t küldték utána hogy szerezze meg nekik minden áron.
Fogalmam sincs mi történhetett.Arról meg pláne elképzelésem sincs hogy a leghiresebb bérgyilkos Opast hogy szerethet bele egy emberlányba,de megtörtént.
  Emlékszem épp a Holdfénybirtok kapuja felé sétáltam mikor megláttam Luka-t.Először támadásba lendültem, de mondanom se kell,könnyedén elintézett,s én csak akkor vettem észre hogy a karjaiban tart egy lányt,ki sápadtabb volt a holdvilágnál,s ruhája vérben úszott. Nem kellett sok,és ráeszméltem hogy Isten fénye az.Luka megkért hogy viseljem gondját.Először azt hittem ez valami vicc,de mivel nem tett egy támadó mozdulatot sem,átvettem karjából Yuuki-t, és azonnal elláttam a sérüléseit a birtokon.
  Másnap mikor felébredt rettentően meg volt ijedve hogy hol van és miért van ott ahol éppen van,de elmagyaráztam neki mindent...az erejével kapcsolatban is,és bemutattam neki a Zweilt örzőket.Ő ugyanilyen szelíd mosollyal üdvözölte őket, s velünk maradt.Megtanulta kordában tartani,és használni az erejét,de Zess től nem tudtam távol tartani.És valami azt sugja nem is lettem volna rá képes.Azt gondoltam,ők lehetnek azok akik megszüntetik ezt a háboruzást a klánunk és a durasok között. És részben akkor igazam is lett.Egészen addig amig Reiga nem......
  Gondolatmnetemből Yuuki rázogatása zökkentett ki.
-Takashiro-san!Jól vagy?-fejemhez kaptam,majd elmosolyodtam.
-Persze!Ne haragudj csak elkalandoztam!Gyere menjünk vissza a birtokra.-ismét elmosolyodott.
-Mármint...haza.
   Igen Yuuki.....menjünk haza.Azzal fogtuk magunkat, s szép csendben visszasétáltunk a birtokra,ahol a többiek már türelmetlenül vártak minket.És Zess körülbelül felnyársalt a szemeivel.








/na ime a második fejezet...vélemény?:D/